A nyár elejével befejeződött egy újabb tanév a Bankárképzőben. FEBI képzésünk hallgatóit kérdeztük meg véleményükről.
„Számomra nem kérdés, erre a képzésre minden vagyonkezelőnek, hosszútávon gondolkodó befektetőnek szüksége van. A fenntarthatóság érdekében mindenkinek tenni kell, s ebben a befektetések-megtakarítások kezelőinek különösen fontos szerepe van.” - Szabó Csaba Antal
Volt hallgatónkkal, Szabó Csaba Antallal beszélgettünk el pénzügyi pályájáról és a fenntarthatóság fontosságáról a befektetések piacán. Nézzen bele a videóinterjúba vagy olvassa el blogunkban a legfontosabb elhangzott gondolatok kivonatát.
„Annyi mindent tanultam a képzések során és annyira mélyült a tudásom, hogy a munkavégzésemkor még hitelesebb tudok lenni a mai napig.” - Bernáth János
Hunka Noémi volt hallgatónkkal készítettünk interjút, aki nem egy, nem is kettő, hanem három programunkon is részt vett. Az elmondása alapján a tanulmányai alatt lépésről-lépésre megerősödött benne a gondolat, milyen irányba is szeretne tovább lépni. Céljának elérésében még inkább segített neki a nálunk megszerzett tudás és a megszerzett tanúsítványok. Mik is voltak ezek a programok és milyen előnyökkel jár, ha valaki elvégzi? Az interjúból minden kiderül!
Nagyon örülünk, hogy 2020 őszén közel 300 résztvevőt köszönhettünk képzéseinken. A képzések formája változatosan alakult. A szemeszter elején még voltak alkalmak, amikor a tanteremben találkozhattak az oktatók és résztvevők, de a tél közeledtével minden program átköltözött a virtuális térbe.
Hogyan kerül a népszerű blogger, Szendrei Ádám videója a Bankárképző honlapjára?A válasz egyszerű, 2020. óta őt is hallgatóink közt tudhatjuk és ezen apropóból készített videóinterjút Öcsi Béla vezérigazgatónkkal.
Immáron belülről ismerve a Bankárképzőt találkozott Öcsi Béla vezérigazgatóval, ahol alaposan átbeszélték a banki karrierlehetőségekhez vezető utakat, a hosszabb képzéseink tartalmát.