A különböző hitelek – attól függően, hogy milyen céllal, mikor és milyen futamidőre vesszük fel, és persze cégünk anyagi helyzete, mutatói függvényében – más-más kondíciókkal kerülnek leszerződésre, lehívásra.
Minden egyes új adósság kitettség, kockázat a vállalat részére de nem csak likviditási oldalról, hanem mindig egyfajta bizonytalansági faktort jelent az is, hogy az adott időpillanatban – a kamatkörnyezet változásából, volatilitásából fakadóan – olcsóbban tudtam volna-e vállalatomat finanszírozni a hiteleimmel, mintha a pozíciómat nyitva hagyva, ad-hoc jelleggel biztosítottam volna finanszírozást számára. Ha korábban a finanszírozási stratégiát megfelelően tudtam kialakítani, akkor összességében – a teljes futamidőre számolva – nyereséget tudok termelni. Azonban sajnos előfordulhat az is, hogy a piaci folyamatok ellenünk dolgoznak és a piachoz képest veszteséget termel a finanszírozásunk, ám ekkor sincs minden veszve.
A kamatfedezeti ügyletek a fent említett bizonytalanságot képesek megfelelően kezelni azzal, hogy a kamatkörnyezet volatilitásából fakadó lehetőségeket kihasználva megvédik vállalatunkat a kedvezőtlen folyamatokkal szemben, és/vagy a mindenkori piachoz képest nyereség elérésére is lehetőséget biztosíthatnak.
A Bankárképző Központ szervezésében indított Képesített treasury képzés az alábbi ügyleteken keresztül nyújt betekintést a kamatfedezeti ügyletek világába és segít a fedezeti stratégia kialakításában:
Amennyiben a fenti felsorolásban talált olyan ügylettípust, ami nem ismerős, akkor mindenképpen érdemes részt vennie a képzésen. Amennyiben minden ügylet ismert volt az Ön számára, abban az esetben is érdemes megfontolnia a részvételt, hiszen a képzés számos aspektusból megvizsgálja a kérdéskört.
A képzés interaktív, az oktatók szakmai élete során tapasztalt példákon keresztül gyakorlatorientált tudást nyújt konkrét példák, esettanulmányok alapján.
Ha lemaradt az első és második titokról, a gombokra kattintva elolvashatja azokat!
Treasury titkok 1.rész - Hogy lehet ilyen gyors egy treasury ügyletkötés?