A Bankrobotika kerekasztal beszélgetés tizenegyedik workshop előadása során vendégelőadónkkal és hallgatóinkkal közösen a mechatronikai követelményekről beszélgettünk. A Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt., továbbiakban Bankárképző szervezésének (Öcsi Béla, CEO; Prisznyák Alexandra, Senior tanácsadó Bankrobotika/CBDC Program Manager; Regős Teréz, koordinátor) és szponzorainak köszönhetően a workshop előző és további előadásain a részvételi lehetőség ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A Bankárképző, valamint előadóinak Kiss László és Dobák László (OTP Bank Nyrt.) kezdeményezésének célja a pénzügyi innovációk és a mesterséges intelligencia különböző területeinek megismerése és megvitatása hazai és nemzetközi szinten is elismert szakemberek segítségével. Az eddigi előadásoktől eltérően kivételesen nem volt vendégelőadónk, aktív hallgatóságunknak köszönhetően azonban számos érdekes kérdés merült fel, közösen pedig a legtöbbre választ is találtunk. Többek között szó esett az emberi testbeszéd másolatáról, beállított gesztusokról és arcérzékenységről, a szemkontaktusról, az érzékelőkészletek és a memóriakorlátozási versenyről is.
Prisznyák Alexandra hangsúlyozza: „Az előadássorozat célja kettős. Egyrészt a pénzügyi innovációk, így a robotika, automatizálás, a mesterséges intelligencia és gépi tanulás terén tett – gyakorlatban is megvalósult– fejlesztéseket megismertesse a téma iránt érdeklődőkkel, illetve ösztönözze és támogassa a jövőben eszközölendő innovációs törekvéséreket. Másrészt a hazai és nemzetközileg elismert, meghívott szakemberek tudásmegosztása révén egy olyan közösség kialakítását irányozza elő, amely reményeink szerint hozzájárulhat a Magyarországi fintech kultúra fejlesztéséhez és terjesztéséhez.”
Az előadás elején Prisznyák Alexandra felhívta továbbá a figyelmet a március végén megjelenő bankrobotika könyvre, melyen Kiss László (Leonardo néven) és Dobák László (Cap néven) lassan több, mint egy éve dolgoznak. A könyv elkészültéhez hozzájárult továbbá szerzőként Rohde Csilla Sophia, aki egyben a Bankrobotika kerekasztal beszélgetések előadói oldali koordinátora. A könyvet szakmai szempontból Prisznyák Alexandra és Popovics László lektorálta, míg anyanyelvi lektorként MILLER, Jay tevékenykedik. Környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve első sorban e-book-ként fog megjelenni, kiadását követően pedig egy második köteten is elkezdenek majd dolgozni. „Ezt a témát nem lehet befejezni, csak abbahagyni!” - mondta Dobák László. Az egyes fejezetek az elkövetkezendő kerekasztalbeszélgetés keretein belül is bemutatásra kerülnek majd. „A könyv angolul íródott, mert még nincs meg hozzá a magyar szakirodalom.” – magyarázta Dobák László. „Ugyanakkor mindenkinek a robotfejlődését szívügyünknek tekintjük és szeretnék Magyarországra a Ti segítségetekkel egy olyan robotkultúrát hozni, ami meggyorsítja a magyar menedzsereknek a felzárkózását.”
A mechatronika, mint tudomány területeinek bemutatását követően Dobák László arra világított rá, hogy „előbbre tartanak a mechatronikusok, mint a menedzserek gyakorlati képzelőereje.” Technológiai fejlettség tekintetében generációs különbségekre és ehhez hasonló hiányosságokra az előadás során többször is kitértünk. Az eddigi alkalmak során is számtalanszor felmerült a kérdés, hogy hol és kiknél van igény az automatizációra és robotizációra, hogy miként kerülhet megvalósításra, ezt követően pedig milyen nehézségekbe és korlátokba ütközhetünk. „Amikor a mosógépet tömegesen kezdék el gyártani, nagyon sok mindent ki kellett küszöbölni ahhoz, hogy értékesíthető legyen... El kellett fogadtatni a társadalommal.” – kezdte Kiss László.
Első körben a látható és láthatatlan robotok előnyeit és hátrányairól esett szó: „A láthatatlan robotok sem feltétlenül érik el azt a szintet amit szeretnénk, ellenben nagyon jól tudjuk használni repatív tevékenységek kiváltására, ha jól be vannak programozva...” – mondta Kiss László. „A láthatatlan robotok elfogadása említett tulajdonságukból adódóan egyszerűbb. Bevezetésükkor viszont van egy szervezeti ellenállás.” A látható robotok korlátai tehát egyelőre még magasak. Ahogy a Sophia-nál, vagy a többi humanoid robotnál is megfigyelhetjük, egyelőre inkább ijesztőek, mint hasznosak. „A látható robotok elfogadhatóságát és képességeit akkor lehetne növelni, ha jelenlegi számítási kapacitás mellett tudnánk dimenziót váltani... A mechatronika önmagában szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy teljesen implemetálható legyen.”
Gyakran talán nem is realizáljuk, hogy az automatizáció és robotizáció az életünk részévé vált. Gondoljunk csak a mosogépre, mosogatógépre, a robotporszívóra vagy a mozgásérzékelő ajtókra. Jelentősségüket a mobiltelefonhoz vagy számítógépekhez hasonlóan hiányukkor vesszük észre. „Hasznát tudnánk venni egy olyan háztartási robotot, ami minden házimunkát el tud végezni?” – tette fel az első kérdést Dobák László. „Az egyes képességeket intregráltan úgy még nem láttuk együttműködni, hogy annak az elfogadottsági szintje meghaladná a láthatatlan robotokét.” – válaszolta Kiss László. Példaként egy litván koktélkészítő robotot hozta fel, ami habár rendkívül látványos volt, összességében nem volt hatékony, hiszen egy humán erőforráshoz képest rengeteg időt vett igénybe egy ital elkészítése. „Veszélyes egy rendszerre bízni a működést, ha elromlik, akkor semmit nem tudunk használni.” – reagált az egyik hallgató. Egy másik hallgatónk a következő problémára világított rá a technológiák egyesítése kapcsán: „Az is hátrány, hogy egyes funkciók eltérően fejleszthetőek és nehezebben szabhatóak személyre. Egy tömeges termék esetén nehéz eldönteni, hogy területenként milyen igényt elégítsünk ki. Egy porszívó esetén például van akinek az a fontos, hogy önálló robotporszívó takarítsa a házat, míg mások konzervatívabb megoldásokat keresnek. Mindemellett nem egyező a technológiai szint ezeknél a termékeknél, a széles paletta miatt pedig nehezen kombinálhatóak össze az egyes funkciók. Időközben a technológia akkorát képes ugrani, hogy míg egy termék fejlődik, addig egy másik feleslegessé válik.”
A következő kérdés a robot képességeire irányult: „Egy rendezvény során mire legyen képes egy robot? Melyik lehet a tíz legfontosabb?” – tette fel a kérdést Dobák László. Fogáserőérzékelés, szelektív memória, kommunikáció képesség, beszerzés, útbaigazítás, rendrakás és takarítás tűntek a legfontosabbnak a hallgatóság szerint, habár kevésnek bizonyult a tíz tulajdonság. „Annyira leegyszerűsítünk mindent, adott esetben tíz képességre, hogy elveszítünk egy csomó evolúció során megszerzett képességünket.” – próbált óva inteni az egyik hallgatónk, aki saját bőrén tapasztalhatta meg a robotika veszélyeit és lehetőségeit.
Kit kell betanítani először? A robotokat vagy a felhasználókat?
A technológia fejlődésének ütemét és a tudás, illetve információk exponenciális növekedését vizsgálva láthatjuk, hogy sokan nem tudnak lépést tartani a fejlesztésekkel. „Hiába dobnak a piacra jobbnál jobb gépeket, a legtöbben nem olvassák el a 4-es betűmérettel írt felhasználói utasításokat.” Folyamatosan fejlesztünk, ugyanakkor az idősebb generációk számára le kell egyszerűsíteni meglévő technológiát; jó példa erre a mobiltelefonok számlapja vagy képernyője. „Képesség van, felhasználhatóság szempontjából viszont vannak hiányosságok és az ár-érték arány tekintetében is még van hova fejlődnünk.” – tért vissza Kiss László a megvalósítás kérdéséhez. „Nem vitatom, hogy a metaverzum gondolata életképes, azt viszont igen, hogy ehhez a felhasználóknak szükséges legyen pluszban erőfeszítéseket tenni.” A VR szemüveg tehát önmagában nem feltétlenül lesz sikeres. „Itt már át kellene lépni az augmented reality-be, amikor a testeden keresztül, eszköz nélkül tudsz belépni a három dimenziós valóságba... Azt gondolom, hogy hamarosan a mobiltelefon is el fog tűnni.” Kiss László a saját szakterületére is kitért: „Amikor megkérdezik tőlem, hogy mi lesz a payment jövője... valószínüleg nem lesz. Nem lesz fizetési élmény, a fogyasztóknak vásárlási vagy szolgáltatás fogyasztási élmény kell. Cél, hogy a fizetésre, mint olyan, ne kelljen időt fordítani.” Ennek jövője azonban még beláthatatlan, egyelőre ügyfélélményt fokozó fejlesztéseken dolgoznak, melyeknek köszönhetően virtuális térben találják magukat az ügyfelek és három dimenzióban tudják kezelni a bankszámlájukat és intézni az utalásaikat.
Egyik hallgatónk itt is a generációs különbségekre világított rá, hiszen számos elfoglaltság fiataloknak időpazarlás, míg idősebbeknek egy olyan tevékenység, amit örömmel végeznek. „A készpénz kezelése az X generációnál idősebbeknek egyenértékű azzal, hogy biztonságban tudhatják azt az összeget, amit megkerestek.” Fontos tehát, hogy páruhzamosan működjön az edukációs és fejlesztési vonal, viszont figyelembe kell venni, hogy nem biztos, hogy minden réteg vagy generáció egy szinten van.
Általános iskolákban egyre gyakrabban jelenik meg a robotika, mint tantárgy, hiszen míg az idősebbnek alkalmazkodnia kellett a technológiához, a fiatalok már beleszülettek. Egyik hallgatónk személyes tapasztalatairól számolt be: „A keresztfiam teljesen átszellemülten viszonyul az online játékokhoz vagy a robotokhoz. Nem úgy jön le számára, hogy ez egy új, ismeretlen vagy veszélyes dolog, hanem az életének a része.” A virtuális valóság veszélyei, mint téma, külön előadást érdemel, azonban az utolsó pár percben szóba került az ’emotional sickness’, mint a mesterséges intelligencia emberre való negatív hatása is. „Túl sok ingernek köszönhetően az emberek fizikailag rosszul érzik magukat... [...] AVR tud annyira élethű lenni, hogy teljesen megváltoztathatja a felhasználók személyiségét.” – fűzte hozzá egyik hallgatónk.
A következő, s egyben utolsó alkalom március 29-én kerül megrendezésre, amelynek keretein belül a Bankrobotika 5.0 témakör kerül tárgyalásra.
A Bankrobotika kerekasztal beszélgetés egy 12 részes workshop sorozat, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az elkövetkező alkalmak időpontjáról és témaköréről itt találhat információt.
