A RoboEconomy kerekasztal-beszélgetés – Ph.D. Prisznyák Alexandra – szakmai kezdeményezéseként – első alkalommal teremtett platformot Magyarországon arra, hogy a bankszektor meghatározó szereplői közösen gondolkodjanak a robotgazdaságra való átállás finanszírozási, működési és kockázati kérdéseiről.
A Bankárképző szervezésében megvalósult eseményen a hazai bankszektor kulcsszereplői – Erste Bank, OTP Bank, Raiffeisen Bank és K&H Bank – vettek részt.
Az eseményt Dr. Lakatos Veronika (Bankárképző partner tanácsadója) nyitotta meg, amelyet követően három előadás alapozta meg a szakmai diskurzust:
- D. Prisznyák Alexandra (szakmai kezdeményező és moderátor) – a robotgazdaság koncepciója és szervezeti implikációi
- D. Madar László (Bankárképző partner tanácsadója) – az autonómia jelenlegi korlátai
- Fábián Károly (Magyar Vöröskereszt Fejér Vármegyei Szervezet Elnöke) – az intelligens robotok alkalmazása mentési körülmények között.
A Magyar Vöröskereszt hajdúszoboszlói terepgyakorlatának tapasztalatai is bemutatásra kerültek Huba, az Infuze Robotics humanoid robotja, által, rávilágítva az ember–robot együttműködés operatív és technológiai kihívásaira.
A rendezvényen jelen volt Éva, az Enjoy Robotics humanoid robotja is, aki egy gyakorlati példán keresztül demonstrálta, hogy egy korábban „átpörgetett” kötelező képzési anyag miként hívható vissza célzott, emberi kérdések mentén, robot támogatásával irodai környezetben – új perspektívát adva a szervezeti tudásátadás és képzés területén.
A rendezvényen bemutatott humanoid robotokat az Infuze Robotics részéről Körömi János, valamint az Enjoy Robotics részéről Csizmazia Tibor biztosította. Ezúton is köszönjük számukra, hogy a bemutatott technológiai innovációkkal és újdonságokkal kiemelten hozzájárultak az esemény szakmai színvonalának emeléséhez.
A panelbeszélgetés résztvevői:
- Kósa Szabolcs (ERSTE, Center of Excellence vezetője, Head of AI)
- Szőgi Ágnes (OTP, Senior Chapter Lead – számlamegoldások és fiatal szegmens)
- Nagy Marian (Raiffeisen, Head of Integrated Risk Management & Data)
- D. Boda Márton Attila (K&H, program menedzser)
A panel során többek között az alábbi kérdések kerültek fókuszba:
- A humanoid robotok megjelenése inkább lehetőséget vagy kockázatot jelent a pénzügyi szektor számára?
- Hol húzódik az elfogadható működés és viselkedés határa?
- Milyen szerepet tölthetnek be a humanoid robotok egy automatizált banki működésben?
- A robotokba történő befektetés eszközvásárlás vagy egy új működési modell megalapozása?
- Milyen use case-ek mentén válik mérhetővé a megtérülés?
- Reális-e a humanoid robotok fedezetként való kezelése?
- Szükség van-e hazai alkalmazási iránymutatásokra?
A kerekasztal egyértelműen rámutatott arra, hogy a humanoid robotok integrációja nem pusztán technológiai kérdés, hanem üzleti modell-, kockázatkezelési és szervezeti transzformációs kihívás is egyben. Az is világossá vált, hogy a felkészülést már most szükséges megkezdeniük az innovatív szervezeteknek, tudatosan és célirányosan megtervezve, hogy milyen konkrét use case-ek mentén tudják a humanoid robotokat a humán munkaerő támogatására alkalmazni.
A panelbeszélgetés a résztvevők aktív érdeklődésének köszönhetően a közönség irányába is megnyitásra került, amely egy élénk szakmai párbeszédet eredményezett, és a program a tervezett időkeretet meghaladva, közel egy órával hosszabbodott meg.
A RoboEconomy nem jövőbeli koncepció, hanem egy már formálódó irány, amelyben a szervezeteknek már most aktívan pozicionálniuk kell magukat – ugyanakkor a robotok jelenlegi képességei és a velük szemben támasztott elvárások közötti eltérés miatt különösen fontos az innovatív szemlélet és a téma tudatos, átgondolt megközelítése.
Itt tudhat meg többet a RoboEconomy kerekasztalról:

