Sokszor egy-egy munkát, szakterületet „túlmisztifikálnak”. Azt mondják, ez vagy az egy külön szakma, művészet vagy külön életforma. Nos a „privátbankárság” nem ilyen. Erre nem lehet egyik jelzőt sem használni, mert talán mind a három egyszerre…
Vagyonosodó társadalmunkban egyre több és több ügyfélnek van szüksége ránk, s egyre nagyobb területet átlátva, évről évre képzettebnek kell lennünk ahhoz, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, de leginkább magunknak. Egy igazi privátbankár ugyanis még a legelején eldönti, milyen szolgáltatást szeretne nyújtani, milyen értékrenddel közelít ehhez a szakmához, s kitűzi saját céljait. Ezeknek részletei persze aztán időről időre változnak, mozognak, de „útiterv” nélkül indulni tilos! Sokan azt gondolják, minden a cégtől, az adott szolgáltatótól függ, ahová elszerződik egy bankár. Meggyőződésem, hogy erről szó sincs. Azért szeretem ezt a szakmát, mert itt a siker, az ügyfélelégedettség nagyon nagy mértékben az adott személy útitervének, s annak kivitelezésén múlik, így hát igen magasfokú ráhatásunk van privátbankárként saját sikerünkre, elégedettségünkre „munkaboldogságunkra”.
Létezik a megközelítése, miszerint kétfajta ember létezik. Az egyik humán, a másik reál beállítottságú. Még, ha el is fogadom ezt a csoportosítást, azért akkor is azt állítom, hogy vannak olyanok, akik mind a kettőben jók, mind a kettő világ érdekes számukra, s nem akarnak egyik irányba sem visszafordíthatatlanul elköteleződni. Nos, nekik is javaslom, hogy próbálják ki ezt a szakmát. Hogy miért?
Mert itt bizony, szükség van egyrészt arra, hogy álmunkból felébredve is tudjunk számolni, mondjuk egy kamatos kamatot, vagy értsük mi az a szórás, és mi az annuitás, vagy, eszik-e vagy isszák-e a durationt. Ugyanakkor mit sem ér mindezen jártasság, ha nem tudjuk elmondani, nem tudjuk lefordítani ügyfelünknek, partnerünknek. Meg kell ismerni őket emberként, érthetően kell beszélni a befektetésekről, piacokról, s talán ami ennél is nehezebb sokszor, meg kell tanulni hallgatni, figyelni és érteni.
Ebben a kettőségben ott van még egy nagyon fontos dolog, mégpedig, hogy egy privátbankárnak az esetek, a hétköznapok többégében megvan a szabadsága, hogy eldöntse, melyik területen akar kimagaslóan tevékenykedni, egy adott periódusban, adott napon vagy akár az adott héten mivel tölti majd az idejét. Mondjuk „szételemzi” az egyik kedvenc befektetési alapjának bétáját, vagy track recordot hasonlítgat? Vagy felhívja ügyfelét, s felköszönti a születésnapján, vagy csak úgy megkérdezi, hogy van, gratulál partnere üzleti sikereinek, vagy köszönti, egy utazásból való hazatérés alkalmából. Tudom, sokan most azt mondják olvasva ezen sorokat, hogy ez a valóságban nem így van, kevés az idő, nincs mindenre lehetőség. Szerintem igen is van, mert ha jól készült el az a bizonyos útiterv, akkor mi osztjuk be az időnket, mi döntjük el, hogyan leszünk igazi privátbankárok, igazi partnerek, igazi szakemberek.
Persze hosszú út vezet itt is ahhoz, hogy elmondhassuk, profik lettünk, igazi privátbankárok lettünk. Viszont, ahogy - a kedvenc sportomban - a teniszben a fonákra szokták mondani, megtanulni egy jó fonákot ütni élethosszig tart s akkor sem lesz tökéletes. Igen így van ez a privátbankári szakmában is, de higgyék el, semelyik ügyfél sem a tökéletes privátbankárt keresi, csak azt, akiben bízhat, aki elkötelezett szakmája iránt, s aki odafigyel rá.
