Fulltext alt text

Visszatérő hallgatónk megosztotta véleményét

A magyar pénzügyi piacon több, mint 30 éve jelen lévő Bankárképző Központ folyamatosan alkalmazkodik a piaci kihívásokhoz: bővül a képzési kínálatunk, figyelembe véve a pénzügyi szektor alakulását és az igényeket. Ennek köszönhetően évről-évre emelkedik visszatérő hallgatóink száma. Örülünk, hogy sokan több oktatásunkon is részt vettek és megszerezték a programhoz kapcsolódó tanúsítványt, oklevelet vagy épp bizonyítványt. E heti interjúalanyunk –Donner Szabolcs– is ”visszatérő vendégünk”. Jelenleg is a hallgatónk és az alábbiakban mesél a Bankárképzőben szerzett tapasztalatairól.

Meséld el kérlek, hogy kerültél a banki szférába? Mindig is érdekelt a pénzügyi terület, vagy volt egy „ráhatás”, ami errefelé mozdított el?
Édesanyám a hazai, kétszíntű bankrendszer kialakulása után a bankszektorban helyezkedett el. Pályaválasztásomkor talán ennek hatására is kapcsolatba kerültem a Bankárképzővel. Hiszen ’92-ben olyan középiskolában kezdtem meg a tanulmányaimat, ahol a szakmai tárgyakat a Nemzetközi Bankárképzővel együttműködve tanították, és ahonnan 5 év után banki tanácsadóként kerültek ki a sikeresen vizsgázók.
Az első pillanattól fogva, ahogy dolgozni kezdtem, megfogott a banki légkör, a hivatás tisztelete, a pénzintézetek prudens működése, és az ügyféligényeket olykor meg is előző gyors alkalmazkodás, ami mára végképp dinamikus tempót diktál a piacokon.

Mióta dolgozol bankban és milyen területeken dolgoztál már?
1999-ben kezdtem az első munkahelyemen és három év jelzáloghitelintézeti tevékenység kivételével végig kereskedelmi bankokban dolgoztam. Több mint 10 év elteltével jelenleg is ugyanannál a pénzintézetnél vagyok. Szerintem tipikusnak tekinthető az én karrierutam, hiszen a készpénzkezeléstől indulva lakossági, kkv számlavezetéssel, finanszírozással, később a kiemelt ügyfelek befektetéseivel, majd fiókvezetéssel és épp a közelmúlttól fogva területi vezetőként tevékenykedem.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Bankárképzővel? Hol hallottál először rólunk? Melyik képzés volt az, amit először elvégeztél nálunk és milyen indíttatásból?
A fentebb említett középiskolában (nevezetesen a II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium) találkoztam először a Bankárképzővel és így belegondolva lassan 30 éve vagyunk kapcsolatban. Számomra természetes, ha valaki szereti a hivatását - különösen a mai gyorsan változó világban - folyamatosan képzi magát. Főleg, ha ezt még a munkahelye is támogatja; akkor végképp logikus lépés. Elsőként a Vagyon, Alap, Portfolió – VAP képzés volt, amit elvégeztem; az akkori munkaköröm és fő érdeklődési területem miatt.

Mi vezérelt arra, hogy további programot is abszolválj itt? Milyen célokat tűztél ki, ami miatt megszerezted a FEBI, majd BADI tanúsítványt?
Úgy gondoltam, ha átfogó és elismert tudást akarok szerezni a banki világról, akkor a FEBI képzés lesz a legalkalmasabb ehhez, és be is váltotta az ehhez fűzött reményeimet. A Bankmenedzsment Diplomaprogram >pedig ebben a kategóriában szerintem a legtöbb, ami a banki tevékenységek tekintetében A-tól Z-ig ilyen mélységű aktuális tudást ad, valóban elismert diplomával. Olyan felkészült és elismert előadóktól tanulhattunk, akikkel sokszor egy élmény volt egyáltalán megismerkedni is. Igazi kihívás volt munka mellett a tanulás, és nagyon büszke vagyok a BADI sikeres elvégzésére.


5. Milyen előnyöd származott a képzésből, mit hozott neked a végzettség?
A szakmai tudás önbizalmat adott számomra. Szerintem nagyon klassz dolog, amikor mondjuk saleses területről jőve egy megbeszélésen vagy egy négyszemközti eszmecserén relevánsan hozzá tudok tenni például egy treasury-t, vagy bankbiztonságot érintő kérdéshez, mert tanultam, vagy adott esetben a terület egyik legelismertebb szaktekintélye tanította nekem.

A FEBI-n már régebben végeztem, de az megmaradt, hogy egy kicsit informálisabb, beszédesebb és ezáltal nagyon érdekes előadások voltak, amiket könnyebben meg lehet emészteni. 

A BADI minősége és mélysége mellett az volt számomra nagy élmény, hogy a kis létszámú csapatban ilyen szakmai nagyokhoz tehettem fel annyi kérdést, amennyi csak érdekelt és közvetlenül tanulhattam tőlük.
A bankok CAMEL elemzése, a kockázatok vizsgálata, a treasury érdekességei, de akár az ügyfélbefogadás mind megmaradt, és hasznosítható tudást ad a mai napig. Nem beszélve a MiFID szabályzásokról, ami aktuálisabb nem is lehetne. Nehéz volna egy-egy oktatót vagy modult kiemelnem, persze olyan tárgy volt, ami kevésbé vagy nem is kapcsolódik a jelenlegi munkámhoz, de ki tudja, mit hoz a jövő.

Kinek ajánlanád ezeket a képzéseket?
A FEBI-t mindenkinek, akik alapozni kívánnak ezen a pályán és átfogó ismereteket szeretnének kapni. Onnan sok felé lehet specializálódni, ha az ember konkrétabb affinitást érez valamihez, vagy épp az oktatás által kap kedvet, hogy mondjuk a pénzügyi termékek közvetítésében, vagy a számvitelben lát fantáziát.
A BADI-t pedig azoknak, akiknek már mélyebb ismeretük van, nem ijednek meg például a vállalatelemzéstől és hajlandóak több energiát befektetni önmaguk szakmai fejlesztésébe. Megéri!


Van esetleg olyan terület, ami érdekel és szívesen (tovább)fejlesztenéd magad?
Nekem ilyen mindig van! Mostanában például egyre jobban érdekel a hihetetlen gyors, digitalizációs fejlesztésekhez szükséges jogi háttérrendszer kialakításának folyamata, vagy épp a szintén ide kapcsolódó ügyfélazonosítási fejlesztések, illetve a treasury és a befektetések világa.


Ha képzéseink felkeltették az érdeklődését, tájékozódhat honlapunkon vagy keressen minket!

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image