FEBI – „a képzés, ahol példaértékű hozzáállást tapasztaltam a magas színvonalú oktatás érdekében”

Mondhatni, hagyománnyá vált nálunk, hogy jelenlegi és végzett hallgatóinkkal is készítünk interjúkat. Ezzel szeretnénk résztvevői „szemüvegen” keresztül is betekintést nyújtani adott képzésünkbe.

Interjúnk Barkaszi Péterrel készült, aki sikeresen elvégezte a FEBI programunkat.

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy pénzügyi területen szeretnél elhelyezkedni?

Közgazdasági szakközépiskolába jártam, így már 14 éves koromtól elkezdtem megismeri a pénzügyi vonalat, de akkor még nem voltam meggyőződve arról, hogy ezen a területen fogok dolgozni. Sőt! Abban az időben sportoló voltam és érettségi után sportmenedzser szakon folytattam a felsőfokú tanulmányaimat, ahol a kurzusaim között közgazdasági tantárgy is volt. Az előtanulmányaimnak köszönhetően már rendelkeztem egy bizonyos szintű tudással, amire építhettem a főiskolán megszerzett információkat. Ekkor döntöttem el, hogy a banki szférában szeretnék elhelyezkedni.           


Hogy került előtérbe a Bankárképző, illetve a FEBI képzés?

A FEBI programról volt kollégáimtól hallottam először, amikor is vezetői kiválasztáson vettem részt és kiderült, hogy az adott pozíció betöltéséhez gazdasági felsőfokú végzettségre, vagy konkrétan a FEBI OKJ-s bizonyítványra van szükség.   

Mérlegeltem és a Bankárképző programja mellett döntöttem. Hiszen a korábbi visszajelzések is meggyőztek, miszerint nagyon jó módszereket alkalmaznak a bankárképzős oktatók és így még könnyebben megszerezhetjük azt a tudást, ami a további munkánk során előnyt fog jelenteni számunkra.      Illetve, nem utolsó sorban mégiscsak 1év alatt meg tudtam szerezni a bizonyítványt az egyetem 3 éves tanulmányi idejével szemben.

Persze, az 1 év alatt többször éreztem, hogy a tanulás és vizsgák miatt szorított az idő. Amin sokat segített és abszolút pozitívként éltem meg, hogy az interaktív oktatások során az elméletek mellett a gyakorlati dolgok is előtérbe kerültek, így az érdeklődésemet és a figyelmemet is végig fenntartotta az adott oktató.        


Mik voltak azok a tényezők, amik nagyban segítették a tanulmányaidat?

Nekem leginkább az segítette, hogy jóval a konzultáció előtt már minden tananyagot elértem, ami az adott modulhoz kellett. Így rendesen fel tudtam készülni a soron következő oktatásra. Külön nagy segítséget jelentettek az online gyakorló tesztek, amik visszajelzést adtak a tudásomat illetően, illetve, magyarázatot is kaptam – még számolós feladatoknál is -, ha rossz megoldást jelöltem be; így jobban rögzült bennem a helyes válasz.

Persze, magában a teszt megoldása kevés lett volna, ha a tankönyveket nem olvasom el és a videókat sem nézem meg; de a három együtt már biztos siker volt. Emellett az oktatók hozzáállása is szimpatikus volt, ami ugyancsak a mi javunkat szolgálta. Például a középiskolában, de még a főiskolán sem szerettem a Számvitelt, de ez a bankárképzős oktatónak – Tóth Csillának – köszönthetően megváltozott. Csilla nagyon részletesen, átláthatóan magyarázta el az addig „félelmetesnek” vélt tananyagot, és mondhatni, megtört a jég.


Sajnos a képzésetek felénél közbeszólt a pandémia, így a továbbiakban a személyes megjelenést igénylő konzultációkat online formában biztosítottuk számotokra. Ezt előnyként vagy hátrányként élted meg? Illetve, mit tapasztaltál az oktatás során?

Kiemelném a Bankárképző reagálását a váratlan helyzetre, amit csillagos ötösre értékelek. Mind az oktatás, mind a vizsgáztatás teljesen zavartalanul és flottul működött. Nagyon jó volt, hogy otthonról, videókonferencia keretén belül – a megszokott interaktív módon – tanulhattunk. Példaértékű hozzáállást tapasztaltam a zökkenőmentes, magas színvonalú oktatás érdekében.


Mit üzennél a jövőbeli hallgatóink számára, akik gondolkodnak a képzés elvégzésén?

Vágjanak bele!      

Mint, ahogy az interjú elején említettem, egy magasabb pozíció pályázása miatt kezdtem el a FEBI képzést. Azonban idővel úgy alakult, hogy ugyanezt az állást egy másik banknál fogom betölteni, amiben a kapott tudás és az OKJ-s bizonyítvány is nagy előnyt jelentett.

Ezen kívül a képzés teljesítése és az OKJ-s bizonyítvány megszerzése önbizalmat ad az embernek, ami akár a munkavégzés során is erőt ad egy-egy nehezebb helyzetben, vagy álláspályázat esetén, mint például az esetemben is. Szóval mindenkit csak buzdítani tudok, mert megéri tanulni!

Az OKJ-s képzési rendszer átalakulása után továbbra is a megszokott magas színvonalon várja a FEBI ! Szerezzen jogszabályban elismert végezttséget !  

 FEBI - online

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image