Befektetési igazgatónak lenni Londonban? – Vörös Benedeknek sikerült!


Mivel foglalkozik kint és mit tanácsol a jövő befektetési szakembereinek?

Immár az S&P Global londoni divíziójánál (S&P Dow Jones Indices) dolgozik befektetési igazgatóként Vörös Benedek, a Vagyon, Alap, Portfólió (VAP) képzésünk kiváló oktatója.



Először is sok szeretettel gratulálunk az új pozíciódhoz! Miért döntöttél a váltás mellett?

A váltásnak egyaránt voltak személyes és szakmai okai is. A személyes okok közül a legfontosabb, hogy szerettem volna gyermekeim előtt megnyitni a brit felsőoktatás kapuit, hiszen a különböző ranglisták alapján a világ 20 legjobb intézménye közül 4-5 a szigetországban található. Az angliai továbbtanuláshoz pedig a Brexit-et követően nagy segítség a brit állampolgárság, amihez egy adminisztratív hiba miatt még hiányzott egy év londoni munkavállalás, amit előbb-utóbb mindenképp terveztem abszolválni, még mielőtt a nagyfiam egyetemista lesz. Az pedig, hogy erre pont most került sor, egy olyan megkeresésnek köszönhető, amely mind szakmai, mind vezetői szempontból izgalmas kihívást jelent, ugyanakkor a korábbi londoni munkahelyeimhez képest jóval rugalmasabb időbeosztást tesz lehetővé.


Hogyan képzeljük el a munkádat? Mivel foglalkozol napi szinten?

Csapatom, az Index Investment Strategy három ügyfélszegmenssel működik együtt szorosan. A nagy ETF-kibocsátókkal (Blackrock, State Street, Invesco, Amundi, stb.) az S&P indexcsaládot követő ETF-jeik megtervezésében és piaci bevezetésében dolgozunk együtt, valamint a már meglevő S&P indexeket követő termékeikkel kapcsolatban készítünk piaci elemzéseket, kutatásokat. Hangsúlyos szerepet kap a munkánkban a nagy intézményi befektetőkkel, nyugdíjalapokkal, alapítványokkal való közös munka is: nekik egyrészt azt segítünk felmérni, hogy hogyan, milyen formában célszerű portfólióikba beemelni a passzív, indexkövető befektetéseket az aktívan kezelt portfólióelemek mellé, másrészt egyedi hozamelvárásaik, kockázati profiljuk és egyéb (pl. ESG) preferenciáik figyelembe vételével személyre szabott indexeket is fejlesztünk számukra. Végül pedig kiemelt figyelmet fordítunk az amerikai és egyesült királyságbeli independent financial advisor (~független privátbanki) ügyfelekre is: piaci összefoglalókat, kommentárokat, az indexkövető befektetésekkel kapcsolatos részletes elemzéseket készítünk számukra.

Minek köszönhető szerinted, hogy már rögtön az egyetemet követően, a pénzügyi területen rendkívül elismert cégeknél dolgoztál, mint a Barclays Capital, a J.P Morgan és most az S&P Global? Mit tanácsolnál a hasonló pályáról álmodó pályakezdőknek?

Közhely, de esetemben igaz, hogy a szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel. Szerencsém volt, hogy annak idején egy olyan egyetemre kerültem, ahonnan előszeretettel válogattak pályakezdőket a londoni pénzintézetek, ennek köszönhetően az első körös interjúkra való bejutás könnyebben ment. Ugyanakkor a sok lépcsős felvételi folyamat során természetesen számot kellett adni a pénzügyi piacokkal, derivatívákkal kapcsolatos ismeretekről és a matematikai készségekről is.

A pályakezdők számára három dolgot tanácsolnék:

I. Szánják rá az időt, és ismerkedjenek meg a pénzügyi ökoszisztéma szereplőivel (befektetési bankok, privát bankok, alapkezelők, pénzügyi szolgáltatók, stb). Döntsék el, hogy melyik terület számukra a legérdekesebb, legvonzóbb, és az ahhoz szükséges készségek elsajátítására koncentráljanak, hiszen egész más skillset szükséges pl. az M&A tanácsadáshoz, mint az egzotikus derivatíva kereskedéshez.

II. A tanulmányaik mellett találjanak valamit, ami érdekli őket és amiben elmélyednek. Teljesen mindegy, hogy az a valami sport, diákszervezeti tisztség, önkénteskedés, saját számlás kereskedés, vagy bármi más - a lényeg, hogy a tanulmányok mellett legyen valami, ami demonstrálja, hogy érdeklődőek, nyitottak és terhelhetőek.

És végezetül:

III. Legyenek kitartóak. A pályakezdő pozíciókra akár százszoros a túljelentkezés, így gyakran a vakszerencsén múlik, hogy az öt-tíz, egyformán alkalmas jelöltből éppen kit vesznek fel az adott pozícióra. Ezért ne adják fel, ha az első, ötödik, tizedik próbálkozásra nem kapnak állásajánlatot, lehet, hogy épp a századik jelentkezésük lesz sikeres.


Már korábban is éltél és dolgoztál Londonban. Hogy látod, mennyire változott meg az élet és különösen a pénzügyi szféra a Brexit következtében?

A mindennapi életben a leginkább szembetűnő változás az új bevándorlási szabályoknak betudható állandósult munkaerőhiány, különösen az alacsonyabb képzettséget igénylő munkakörökben, emiatt számos bolt és vendéglátóhely üzemel például rövidített nyitvatartással. A pénzügyi szférában a leglátványosabb változás, hogy szinte az összes, EU-s piacokat kiszolgáló sales-es (értékesítő) barátom/ismerősöm kénytelen volt valamelyik EU-s országba áttelepülni az utóbbi egy évben. Más munkakörökben egyelőre nem tapasztaltam hasonló exodust.

Mit gondolsz London Európa pénzügyi központjaként betöltött jövőbeli szerepéről? Melyik város veheti át ezt a szerepet, ha gyengül London pozíciója a Brexitet követően?

Véleményem szerint London továbbra is Európa legfontosabb pénzügyi központja marad, de szerepe kevésbé lesz domináns, mint az elmúlt évtizedekben volt, főleg a sell-side-on. Az európai városok közül Frankfurt, Amszterdam és Párizs esélyes a második számú európai pénzügyi központ címére, a „verseny” még nyitott.

Az S&P 500 index történelmi csúcsokat döntöget, mi a véleményed, meddig folytatódhat még a folyamatos emelkedés? Érdemes most beszállni a tőzsdére vagy inkább kivárni?

Ahogy többek között Niels Bohr megállapította: „jósolni nagyon nehéz, különösen, ha a jövőről van szó”, így én sem bocsátkozom jóslatokba a következő hetek, vagy néhány hónap piaci mozgásaival kapcsolatban.
A közép-hosszabb távú kilátásokról a történelmi tapasztalatok tükrében két dolog mondható el:

I. A jelenlegi kiindulási értékeltségek ismeretében a következő 5-10 évben a hosszú távú átlagtól elmaradó hozamra lehet számítani az amerikai részvénypiacon, míg egyes feltörekvő piacokon sokkal kedvezőbbek a hozamkilátások.

II. Hosszú távon a részvénypiaci hozamok jelentősen felülmúlják a kötvények, illetve a bankbetétek hozamát, így a hosszú, akár generációkon átívelő időtávokban gondolkodó befektetők (pl. egyetemi alapítványok, nyugdíj alapok) számára továbbra is érdemes jelentős részvénypiaci kitettséget tartani.


Oktatóként és gyakorlati szakemberként kinek ajánlanád a VAP képzést?

A VAP képzést ajánlom a befektetési szolgáltatóknál, alapkezelőknél, nyugdíjpénztáraknál dolgozó szakemberek számára, illetve mindenkinek, akit érdekel a befektetések világa, esetleg a befektetésekkel kapcsolatos munkakörben szeretne elhelyezkedni. A képzés során olyan átfogó ismereteket kapnak a hallgatók, melyek segítségével magabiztosan el tudnak igazodni a különböző befektetési termékek és eszközosztályok között. A képzés külön erőssége, hogy az adott területen évtizedes tapasztalattal rendelkező gyakorlati szakemberek oktatják a modulokat, s ennek köszönhetően a hallgatók aktuális, gyakorlatorientált példákon keresztül sajátíthatják el a legfontosabb tudnivalókat.

 

voros benedek blog

Vörös Benedek, CFA, CQF
Director, Index Investment Strategy at S&P Dow Jones Indices (S&P DJI)

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image