HOLD Alapkezelő Zrt.
Befektetési vezető (CIO)
1999-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy fő- és vállalatértékelés mellékszakirányán. 2000-ben kezdett el dolgozni a HOLD (akkori nevén Concorde) Alapkezelőnél, kezdetben elemzőként, majd 2002 óta kötvényportfólió-kezelőként. 2006 óta az Alapkezelő partnere, és azóta befektetési vezetőként irányítja Magyarország egyik legnagyobb portfóliókezelői csapatát. Kötvényportfóliók mellett néhány abszolút hozamú alapot is kezel. 2015-ben elnyerte a Privátbankár.hu Klasszis szavazásán „Az év portfóliómenedzsere 2015” díjat.
2011 óta pedig a HOLD Alapkezelő igazgatósági tagja. 2007-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Gazdálkodástani programjában Ph.D. fokozatot szerzett. 1999-től, a Ph.D. program megkezdésétől rendszeresen tanít, elsősorban a befektetésekhez, vállalati pénzügyekhez, értékpapírpiacokhoz kapcsolódó témákban.
A Bankárképzőben a VAP és a CEFA (EFFAS) programok keretén belül igyekszik átadni kötvénypiaci elméleti, valamint a portfóliókezelés során szerzett gyakorlati ismereteit.