Bauer Éva

1991-ben léptem be postai szervezőként a Providencia Biztosítóba, amikor megszöktem az éppen megszűnőben levő magyar textilipar egyik fellegvárából, ahol vegyészmérnökként a festődét vezettem. Az elmúlt több mint három évtized abból a szempontból töretlen volt, hogy minden pozíciómban a fő feladatom a tanácsadók munkájának támogatása volt.
Az öngondoskodással először egy önkéntes nyugdíjpénztár igazgatótanácsi tagjaként, majd a Generali Egészségpénztár alapítása után a pénztár igazgatótanácsának elnökeként ismerkedtem meg. 2002-2008. között a Generali pénztári üzletágát vezettem.
Az ország egyik legnagyobb biztosítóját elhagyva alkusz cég vezetőjeként, szakmai vezetőjeként alaposan megismertem és megszerettem az alkusz élet szépségeit és nehézségeit.
2017. őszétől a MedIHelp International Kft. ügyvezetőjeként nemcsak egy a magyar piacon egyedülálló terméket, egyedülálló konstrukcióban művelő cég vezetője voltam, hanem munkám újra az alkuszok és munkatársaik értékesítésének aktív támogatásával járt együtt. A MediHelp egészségbiztosítási csomagjai mellett a többi biztosító termékeit is alaposan megismertem. 2025. tavaszától a MediHelp szakmai vezetőjeként egyedi projekteket vezetek, ilyen a Bankárképző, MABIASz és MediHelp közös fejlesztésű egészségbiztosítási szakértő képzése.
Czilják László

Mérlegképes könyvelő és adótanácsadó, számviteli, tanácsadói, adószakértői tevékenységet végez több mint 20 éve.
Jelenleg a vállalkozásán keresztül közel száz vállalkozás munkáját segítik számvitelhez kapcsolódó szolgáltatásokkal, de jelentős azon partnerei száma, akik emellett igénybe veszik a számlázás, bankszámla-kezelés, likviditástervezés, támogatások elszámolása, stb. szolgáltatásaikat is.
A vállalkozások számára komplex üzletviteli tanácsadást is végeznek, így pénzügyi tervezést, adótanácsadást, számviteli tanácsadást - elősegítve gazdasági tevékenységüket, biztosítva az adminisztratív hátteret, tehermentesítve ezzel a vállalkozások menedzsmentjét.
Emellett szervezet átvilágítási és követeléskezelési tanácsadás területen is dolgoznak.
Vállalati konszolidált beszámolók elemzése
A programban bemutatjuk a konszolidáció elveit, jelentőségét és feladatait, majd példákon keresztül végigvezetjük a résztvevőket a konszolidáció lépésein is. Megismerheti, hogy segíti egy kvázi konszolidáció eredménye a vállalatok elemzését!
A KÉPZÉS RÉSZLETEI
Időtartam: Egyedi megrendelés szerint
Képzési forma: Megrendelhető
Kérdésével keresse munkatársunkat!
Lájer Enikő
Ügyfélkapcsolati menedzser
Telefon: +36 1 2240 715
E-mail: elajer@bankarkepzo.hu
Az MNB elvárja, hogy az intézmény az ügyfélcsoportba sorolást minden olyan személyre és szervezetre vonatkozóan végezze el, amellyel szemben a CRR szerinti kitettsége áll fent, vagy amellyel kockázatvállalással járó szerződés kötését tervezi. Az egy csoporthoz tartozó vállalkozások azonban nem feltétlenül készítenek konszolidált beszámolót, ugyanakkor a megalapozott döntéshez szükséges lenne az együttes értékelés és elemzés. Ehhez nyújtunk segítséget ezzel a programmal, amelyben bemutatjuk, hogy kell egy kvázi konszolidációt elvégezni, és az eredményt értékelni.
TEMATIKA
Nézzen bele a program részletes leírásába!
- Ügyfélcsoport meghatározására vonatkozó szabályozói elvárások.
- Konszolidáció jelentősége, szerepe, elvei.
- Konszolidáció lépései - példák alapján
- Konszolidációs lépései
- A tőkekonszolidáció
- Az adósságkonszolidáció jelentése, tartalma
- A ráfordítások és bevételek konszolidációjának jelentése, tartalma
- Közbenső eredmény kiszűrése
- A társasági adókülönbözet megállapítása
- Mi indokolhatja a kvázi konszolidáció elvégzését?
- Esettanulmány - kvázi konszolidáció elvégzése, és az eredmények közös, csoportmunkában történő elemzése.

A regisztráció során eldöntheti, hogy helyszínen vagy élő online módon kíván részt venni a képzésen. Online esetben is lehetősége van valós időben kérdést feltenni.
A tanfolyamot egyeztett időpontban, helyen és akár igény szerinti, személyre szabott tematikával is meg tudjuk tartani - kérjen egyedi ajánlatot!
Tanfolyami információ
| Tanfolyam dátuma | Bármikor jelentkezhet |
| Ár | Kérjen árajánlatot! |
| Tanfolyam hossza | Egyedi megrendelés szerint |
VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!
Berendi Judit
Szakmai felelős
E-mail: jberendi@bankarkepzo.hu
Lájer Enikő
Ügyfélkapcsolati menedzser
Telefon: +36 1 2240 715
E-mail: elajer@bankarkepzo.hu


