Bauer Éva

1991-ben léptem be postai szervezőként a Providencia Biztosítóba, amikor megszöktem az éppen megszűnőben levő magyar textilipar egyik fellegvárából, ahol vegyészmérnökként a festődét vezettem. Az elmúlt több mint három évtized abból a szempontból töretlen volt, hogy minden pozíciómban a fő feladatom a tanácsadók munkájának támogatása volt.
Az öngondoskodással először egy önkéntes nyugdíjpénztár igazgatótanácsi tagjaként, majd a Generali Egészségpénztár alapítása után a pénztár igazgatótanácsának elnökeként ismerkedtem meg. 2002-2008. között a Generali pénztári üzletágát vezettem.
Az ország egyik legnagyobb biztosítóját elhagyva alkusz cég vezetőjeként, szakmai vezetőjeként alaposan megismertem és megszerettem az alkusz élet szépségeit és nehézségeit.
2017. őszétől a MedIHelp International Kft. ügyvezetőjeként nemcsak egy a magyar piacon egyedülálló terméket, egyedülálló konstrukcióban művelő cég vezetője voltam, hanem munkám újra az alkuszok és munkatársaik értékesítésének aktív támogatásával járt együtt. A MediHelp egészségbiztosítási csomagjai mellett a többi biztosító termékeit is alaposan megismertem. 2025. tavaszától a MediHelp szakmai vezetőjeként egyedi projekteket vezetek, ilyen a Bankárképző, MABIASz és MediHelp közös fejlesztésű egészségbiztosítási szakértő képzése.
Kockázatok felismerése vállalkozások pénzügyi-vagyoni beszámolóiban
A KÉPZÉS RÉSZLETEI
Kezdés: Bármikor jelentkezhet
Időtartam: 2 óra
Képzési forma: E-learning
Kérdésével keresse munkatársunkat!
Lájer Enikő
Ügyfélkapcsolati menedzser
Telefon: +36 1 2240 715
E-mail: elajer@bankarkepzo.hu
A számviteli ismeretek vállalkozások beszámolóinak elemzéséhez komplex képzési program utolsó, hatodik fejezete.
Ha ránézünk egy vállalkozás mérlegére, rögtön látjuk a mérlegfőösszegéből, mekkora vállalkozásról van szó. Ha ránézünk a forrásaira, látjuk, milyen pénzből gazdálkodik, milyen eredményességgel működött az elmúlt években, és az eszközeiből azt, hogy mire költötte a számára nyújtott forrásokat. Ha ismerjük, hogy mióta és milyen ágazatban tevékenykedik, kiszámolunk sok-sok pénzügyi mutatót és azokat összehasonlítjuk más, hasonló tevékenységet végző vállalkozásokéval máris kapunk egy átfogó képet.
Ahhoz, hogy az ezeken alapuló elemzésünk helytálló legyen, érdemes az egyes mérlegsorokat alaposan megnézni – hol lehetnek kockázatok, mit kell megvizsgálnunk ahhoz, minek kell utánanéznünk, hogy lássuk a számok mögött a vállalkozás működését! Ezeket a lehetséges kockázatokat és a szükséges vizsgálati szempontokat mutatjuk be ebben az elearning tanfolyamban, amit bármikor elkezdhet.
OKTATÓ
Számviteli ismeretek vállalkozások beszámolóinak elemzéséhez
A vállalkozások mérlegbeszámolója olyan, mint egy jó szakmai önéletrajz: minden lényeges információt tartalmaz. Értse meg ezeket Ön is!
Tanfolyami információ
| Tanfolyam dátuma | Bármikor jelentkezhet |
| Ár | 30 000 Ft + ÁFA |
| Tanfolyam hossza | 2 óra |
VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!
Berendi Judit
Szakmai felelős
E-mail: jberendi@bankarkepzo.hu
Lájer Enikő
Ügyfélkapcsolati menedzser
Telefon: +36 1 2240 715
E-mail: elajer@bankarkepzo.hu


