Főglein Gyula
Gyula felsőfokú tanulmányait 2006-ban fejezte be „Kereskedelmi szak”-os okleveles közgazdászként, majd 2009-ben „Pénzügy, adó, pénzügyi ellenőrzés szak”-os, illetve 2012-ben „Vállalatirányítás és kontrolling szak”-os szakközgazdász diplomát szerzett posztgraduális képzésen.
2019-ben szerezte meg mesterdiplomáját vállalati pénzügyek szakon kitüntetéssel. Németül és angolul felsőfokon beszél. 2006-tól az MVM Zrt. treasury back office-ában kezdett dolgozni treasury elemzőként, majd 2010 év eleje óta 2014 májusáig az MVM Zrt. treasury front office-ában dolgozott treasury szakértőként.
A MVM után a MAVIR-nál helyezkedett el, ahol a treasury és kockázatkezelési területet vezette 2020 év végéig, majd egy projekt vezetésével bízták meg a HUMDA Zrt-nél, ahol az újonnan induló cég gazdasági területének felépítését, kialakítását kordináta.
Jelenleg a Wellis Magyarország Zrt. pénzügyi vezetője. A nagyvállalati treasury-kben eltöltött 14 éve alatt tapasztalatot szerzett a treasury-k működésében, ezen belül elsősorban deviza- és kamatkockázati ügyletek kötésében; hedge stratégiák kialakításában; likviditáskezelésben, fedezetbiztosításban; bankkapcsolatok kezelésében; Cash Pool-ok kialakításában és működtetésében; tagvállalatok koordinálásában, valamint a pénzügyi kockázatkezelés témakörökben.
Rendszeres oktatója is ezeknek a témaköröknek.
Devizapoziciók kezelése a treasuryben
Ismerje meg milyen műveleteket végez a treasury a devizakockázat kezelése érdekében!
A KÉPZÉS RÉSZLETEI
Kezdés: Bármikor jelentkezhet
Időtartam: 6 óra
Képzési forma: E-learning
Kérdésével keresse munkatársunkat!
Lájer Enikő
Ügyfélkapcsolati menedzser
Telefon: +36 1 2240 715
E-mail: elajer@bankarkepzo.hu
A Treasury szakértő komplex képzési program egyik témaköre.
A kurzus célja, hogy bemutassa a treasury osztály számára felmerülő devizakockázatokat és azok kezelésének lehetőségeit. Részletesebben fogunk foglalkozni a derivatív ügyletekkel és a különböző devizapozíciók fedezésével és az opciókkal.
Megrendelésre vállaljuk a képzés tantermi formában történő megtartását is!
A képzés ára: 70 000 + ÁFA
Treasury szakértő (e-learning)
Ismerje meg egy treasury szervezetét, tevékenységét és a treasuryben végzett ügyleteket!
Ez az e-learning a Treasury szakértő (e-learning) komplex kurzus egyik modulja.
Tanfolyami információ
Tanfolyam dátuma | Bármikor jelentkezhet |
Ár | 70 000 Ft + ÁFA |
Tanfolyam hossza | 6 óra |
VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!
Berendi Judit
Szakmai felelős
E-mail: jberendi@bankarkepzo.hu
Lájer Enikő
Ügyfélkapcsolati menedzser
Telefon: +36 1 2240 715
E-mail: elajer@bankarkepzo.hu